Tippek az unalmas hétköznapok ellen

Egy párkapcsolaton bizony sokat kell dolgozni, ha azt szeretnék, hogy hosszú és kiegyensúlyozott legyen. Nem elég a kezdeti szakaszban meghódítani a másikat, mindennap ki kell, és ki lehet mutatni a másiknak, hogy fontos számukra és szeretik.

Hiába a rohanó világ és a kevés idő egymásra, egy kis törődés mindenkinek jó tudni esni, még ha az csak egy csók is. Nem feltétlen kell gondolni drága ajándékokra vagy virágokra, néha annyi is elég, hogy reggel kávét főz a másiknak, és ha látja késésben van, segít neki. A törődés szerencsére sokféleképpen kifejezhető, ha mégsem biztos benne, hogy tudná meglepni kedvesét akkor, olvasson tovább. Íme, néhány tipp mellyel feldobhatja szerelmi életét.

Tippek a fásult hétköznapokra 

A mobil és internet világában bátran használják a készülékeiket apró meglepetésekre, üzenetekre. A szeretlek és hiányzol szavak, gyakori használata nem csak elcsépelté válhat, de egy idő után megszűnhet valódi értelme is. Ezeket elkerülve érdemes olyan üzeneteket küldeni melyben korábbi kellemes élményekre emlékezteti a másikat, esetlegesen jövőbeni programok ötleteit részletezni vagy olyan üzeneteket melyben azt részletezi, mit szeret a másik félben. Ezeket a témák szerencsére kimeríthetetlenek, ráadásul ezzel a háláját is kifejezheti, hiszen ha megköszöni, hogy reggelente friss reggelivel várja a másik, azáltal értékeli is ezeket a cselekedeteket.

A lényeg, hogy az eszközök segítségével bárhol bármikor meglepheti partnerét és itt a lényeg a meglepetésen van. A közös otthonukban vagy együtt töltött éjszaka után is meglepheti párját. A reggeli az ágyban elcsépeltnek tűnhet, de mégis mindig beválik. A reggeli tusolásnál a gőzzel borított tükörre egy-egy szerelmes üzenettel vagy vicces rajzzal is garantáltan meglepheti kedvesüket. A közös fürdés során egymás megmosdatása nem csak intim pillanattá válhat, de a szexuális életüket is feldobhatják velük. Érdemes összeállítani egy otthoni élményfürdőt. Meleg víz a kádban, a kád körül mécsesek, romantikus zene, félhomály esetleg illóolajok használata garantáltan beválhat.

Egy-egy pohár bor pedig csak fokozhatja a hangulatot. Az egyik örök klasszikus nők esetében a virág vétele, romantikus üzenő kártyákkal vagy csokoládéval mindig eredményes. Virággal várni a munkahelyén, amikor végzett vagy napközben küldetni virágot egy nehéz napon mind azt mutatják, hogy gondol a másikra. Természeten, ha ezeket túlzásnak érzi, akkor az is kedves gesztus lehet, ha sétálás közben egy százszorszép vagy kisebb virág letépése és átadása is romantikus pillanatot eredményezhet.

Egy bizonyos, a nők szeretnek virágot kapni, ez már évszázados hagyomány a férfi és nő közötti kapcsolatokban. Ebéd vagy vacsoraidőben egy éttermi meghívással garantáltan nem lőhet mellé. Ilyen esetekben a lényeg, hogy kimozduljanak a komfortzónájukból, esetlegesen valami új étel kipróbálásával. Az újdonság érzése az, amely bármely meglepetésnél elsöprő erejű lehet, ezért érdemes figyelni arra, hogy a kevesebb néha több.

Tippek az unalmas hétköznapok ellen - Hasonló oldalak

  1. Tippek, hogy tökéletes legyen a romantikus, közös nyaralás Teljesen mindegy hogy az első közös nyaralásunkra készülünk, vagy már többször lehetőségünk volt kiruccanni a szerelmünkkel, egy romantikus, kettesben töltött...
  2. Hasznos tippek ablakok hőszigeteléséhez A magyar családi házak többségének hőszigetelése finoman szólva is hagy maga után kívánnivalót, ami a legtöbb esetben főként a nyílászárók...
  3. Irtás nélkül is küzdhetünk a betolakodni vágyó rovarok és szúnyogok ellen A leggyönyörűbb nyári estéket is képesek tönkretenni azok a kis vérszívók amelyek belopóznak a lakásunkba és csípéseikkel zaklatnak bennünket a...

Régió: Életmód cikkek