A gépi hímzés előnyei

A gépi hímzés kapcsán rengeteg tévhit kering az emberek között, ennek megfelelően nagyon sokan képtelenek még annak ellenére is belátni az előnyeit, hogy közben nyilvánvalóan sokkal jobb minőség érhető el vele például egy reklámruha vagy egy munkaruha esetén, mint a szitázással.

Persze mindez csak a jéghegy csúcsa, éppen ezért az alábbiakban összegyűjtöttünk négy megdönthetetlen érvet azzal kapcsolatban, hogy melyek is a gépi hímzés előnyei akár a szitázott termékekhez, akár a hagyományos, kézi hímzéshez képest.

Rendkívül gyors!

A gépi hímzéssel elképesztően gyorsan megalkothatók a legbonyolultabb mintázatok is, hiszen röviden és tömören arról van szó, hogy a kért mintázatot – például egy céglogót vagy bármilyen összetett mintát – egy számítógépes program segítségével a hozzáértő kezek könnyen és egyszerűen átültetnek a hímző gép számára érthető nyelvezetre, így az a betáplált adatoknak megfelelően perceken belül elkészíti a kívánt terméket. A közhiedelemmel ellentétben tehát a gépi hímzés semmivel sem lassabb, mint a szitázás!

Páratlanul tartós!

A szitázott reklámtermékek egyik nagy hátránya, hogy ha nem megfelelő minőségű a nyomat, akkor az már az első mosás után megsérülhet, megtöredezhet, vagy lekophat. A gépi hímzéssel készült ruhaneműket azonban ilyen probléma egy percig sem fenyeget, hiszen az erős és feszesen lefűzött, hovatovább az alapanyagba hímzett cérnaszálak nem fognak elengedni, ha csak nem éri olyan erőhatás. Ennek megfelelően egy gépi hímzett pólón akár több év után is olvasható lesz még bármi, hiszen a minta nem tud lekopni róla.

Szinte bármilyen minta megvalósítható vele!

A gépi hímzéssel bármilyen minta könnyedén megvalósítható, ezáltal bár talán nem olyan egyszerű nagy mintákat megalkotni vele, mint szitázással, ellenben nincs olyan minta, logó vagy bármi más, amit ne lehetne megvalósítani vele. Sőt mi több, nemcsak a minta tekintetében számíthatunk kvázi határtalanságra, hanem ezen felül abban is, hogy milyen ruhaneműkre kérjük a gépi hímzést, hiszen pólóra, sapkára, nadrágra, kabátra, táskára, cipőre és még ki tudja mire nem alkalmazhatjuk majd.

Ráadásul még olcsó is!

Sokan azért félnek a gépi hímzéstől idézőjelesen, mert drágábbnak vélik, mint a szitázott termékeket. Ez nagyobb és összetettebb minták esetében talán igaz – noha a különbség itt sem túl mérvadó, pláne nem a tartósság tekintetében –, de egy kisebb céglogó alkalmazása esetén gyakran még olcsóbb is ez az eljárás.

A gépi hímzés előnyei - Hasonló oldalak

Nincs.

Régió: Életmód cikkek