Színek és minták kavalkádja – Hogyan válasszunk tapétát?

Színek, minták, textúrák tekintetében szinte nincs olyan tapéta, amit ne találnánk meg az üzletek kínálatában. Közhely ugyan, de ebben erre az esetre különösen igaz, hogy csak a fantáziánk és pénztárcánk szabhat határt a lehetőségeknek, ha tapétával szeretnénk újjávarázsolni otthonunkat.

A tapéták új színekbe öltöztetik a falakat és új hangulatot, egészen más hatást képesek kölcsönözni az adott helyiségnek. Éppen ezért nem árt időt szánni a megfelelő darab kiválasztására, hiszen az éveken át meghatározza majd a szoba megjelenését. A tapétaüzletekben a prospektusokat nézegetve lehet, hogy első pillantásra beleszeretünk egy tapétába, ám ne engedjünk a csábításnak és ne hozzunk döntést első felindulásból!

Kérjünk mintát és nézzük meg, hogy a tapétázni kívánt helyiség fényviszonyai között milyen hatást kelt az adott darab, illenek-e a nagy minták a bútorokhoz és a kárpitokhoz. A nagy mintás tapétákat nagy falfelületeken alkalmazzuk, mert a kisebb helyiségeket optikailag még kisebbnek fogják láttatni. A kisebb minták ezzel szemben a nagyobb felületeken nem mutatnak jól, ezeket kerüljük egy kis szoba esetében.

A sötét színek a lakberendezésben évek óta reneszánszukat élik. A tapéták választékában itt is megjelentek a sötétebb tónusok, azonban nem árt velük vigyázni, mert az igazán világos, sok természetes fényt beengedő, nagy ablakokkal, széles erkélyajtókkal rendelkező  otthonokban tudnak csak jól mutatni. Az erős színek a kis alapterületű helyiségekbe nem valók, mert összenyomják a teret és kellemetlen érzést keltenek.

Ha nem is az egész falat borítjuk be vele, egy különleges árnyalat akár kisebb részletben is jól tud mutatni. Ha szeretnénk kiemelni a helyiségnek egy részletét – pl. a kandalló feletti, ágy mögötti részt -, választhatunk bátrabban is az árnyalatok közül. Egy egyszínű szobában nagyon jól tud mutatni, ha egy-két csíkban mintás tapétát, posztert teszünk fel a helyiség egyik központi helyére. Ez a megoldás kiválóan működik azoknál az egybenyitott tereknél is, ahol egy-egy sarkot – pl. dolgozó vagy gardrób részt – szeretnénk elkülöníteni anélkül, hogy fizikailag leválasztanánk egy részt a helyiségből. A minták keverését azonban a legtöbb esetben érdemes elkerülni, nem könnyű feladat megfelelő darabokat találni ahhoz, hogy egy helyiségben két különböző mintázatú tapéta valóban harmonizáljon és jól mutasson egymással.

Színek és minták kavalkádja – Hogyan válasszunk tapétát? - Hasonló oldalak

  1. Hogyan válasszunk magunknak parfümöt? Nem egyszerű megtalálni az ideális parfümöt, a választék óriási, és nincsen sem időnk sem lehetőségünk kipróbálni mindegyiket. A jól megválasztott...

Régió: Budapest