Internetes vásárlásból fakadó adósság behajtása

Korunk egyik nagy csodája az internet. Ahogy a technika fejlődött, lassan eljutottunk arra szintre, mikor már jóformán ki sem kell mozdulnunk kényelmes karosszékünkből. Manapság már minden magára valamit adó cég képviselteti magát a világhálón – webshopbal fűszerezve honlapját. Valamit kialakultak különböző hirdetés, és adok-veszek portálok is.

Mind az internetes, mind a személyes vásárlásnak megvan a maga előnyei és hátrányai. Ha a neten veszünk valamit, nem kell felkeresnünk a boltot és a sorban állva sem tépjük a hajunkat. Azonban ruha vásárlása esetén nem tudunk próbálni, a csere pedig nem minden esetben oldható meg – ez főként adás-vételi portálokon okoz problémát. Személyes vásárlás esetén meggyőződhetünk róla, hogy amiért pénzt adunk ki, tényleg kielégíti majd igényeinket, és vele együtt távozunk a vásárlás helyszínéről.

Utóbbi azért jelentős, mert egy netes barter esetében nem lehetünk benne egészen biztosak, hogy a kifizetett/csere termék valóban a tulajdonunk kerül. Sajnos egyre több csaló bújik klaviatúra mögé, hiszen sok esetben nem, vagy nagyon nehezen utolérhetőek. A hatóságok pedig 50 ezer forintos kárösszeg alatt a kisujjukat sem mozdítják – amivel a simlisek abszolút tisztában vannak, így okosan mímelik átveréseiket. Ilyen esetben adósságrendező cégekhez sem érdemes fordulni, mert legális keretek között ők sem fognak tudni intézkedni. A legtöbb esetben búcsút inthetünk pénzünknek, és a jövőben körültekintőbben járunk majd el.

Nagyobb értékű csalás esetében tehetünk ugyan feljelentést, de hosszas, macerás jogi huzavona várna ránk. Ilyenkor már indokolt lehet bevonni egy adósságrendező-követeléskezelő szakembert, aki képviseletünkben pontot tehet a dolog végére, pereskedés nélkül. Ilyenkor általában részletfizetésben állapodnak meg, hogy ha apránként is, de viszont lássuk pénzüket. Ha a helyzetet felmérve a szakember nem lát esélyt rá, hogy pénzünket valaha viszontlátjuk, szorgalmazni fogja, hogy még is vigyük bíróság elé az ügyet.

Internetes vásárlásból fakadó adósság behajtása - Hasonló oldalak

Nincs.

Régió: Budapest