A költözetés 21. századi művészete – Tuti Teher Sped Kft.

Mai világunk azoknak kedvez, akik gyorsan képesek reagálni, és mernek is változtatni. Általában már nem ugyanarról a munkahelyről megyünk nyugdíjba, mint ahogy még szüleink tették, hanem sokkal inkább hosszabb-rövidebb ideig tartó projektek határozzák meg életünket és ezzel összefüggésben éppen aktuális lakóhelyünket. A szállítással-költöztetéssel foglalkozó vállalatok az ezekkel járó kihívásokat igyekeznek megkönnyíteni.

Nagyobb ház, új munkahely, bővülő vállalkozás

Térkép:

A szállítmányozással foglalkozó cégek közül a Tuti Teher Sped Kft bátran kiemelkedhet sokrétű szolgáltatásaival, könnyen kalkulálható, fix áraival rejtett költségek nélkül, valamint országos és nemzetközi kiterjedésű hálózatával, legyen szó személyi vagy vállalati költöztetésről. Ha belföldön váratlanul, gyors határidővel szeretnénk eljuttatni méretesebb csomagokat ajtótól ajtóig, arra is van lehetőség a tehertaxi szolgáltatásuk keretében. A szakmában szerzett sokéves tapasztalat a garancia arra, hogy akár nagy értékkel bíró tárgyak szállítását is nyugodtan rájuk bízzuk. Így speciális partnereik közé tartoznak a különböző művészeti ágak képviselői is, akik rendezvényekre, kiállításokra, bemutatókra szeretnék eljuttatni sérülésmentesen alkotásaikat, hangszereiket. Idetartozik a különleges gondosságot igénylő páncélszekrény szállítás is, melyet a körülményes biztonsági előírások betartása miatt csak kevesen vállalnak a portfóliójukban.

Ahol az elégedett ügyfél az érték

Szakképzett technikai segítség áll rendelkezésünkre a nap huszonnégy órájában, hiszen a megadott mobilszámon keresztül bármikor fogadják a hívásunkat, így nem kell tartanunk attól, hogy lecsúszunk a munkaidőről. A cég részéről egyedülálló figyelmesség a diákok számára biztosított, végösszegből levont 10%-os kedvezmény, támogatva őket a nagybetűs életben való elindulásban. Számos fuvarozó emeletenként plusz költséget számol fel, amely elég bosszantó lehet különösen akkor, ha nehéz, terjedelmes irodabútorok képezik a szállítandó áruk zömét, és bizony egy-kettőre megemelheti az addig kalkulált díjakat. Azonban a Tuti Teher Sped Kft ebben is tuti megoldással járul elénk, nem számolva plusz költséget a hétvégi, éjjeli kiszállásért és a sokadik emeletért sem, ami Angliában például elég gyakori. Ráadásul Budapest egész területén egységes díjszabás érvényes, így a városközponttól kívül eső kerületekbe is bátran, kilométer díj számolása nélkül kérhetjük a szállítást.

Hasznos tanácsok az előkészületekhez

Az ügyféllel való kapcsolattartás nem ér véget a telefonon és emailen keresztül, hiszen a weboldalon lépésről lépésre olyan hasznos tanácsokat olvashatunk, melyek jelentős mértékben megkönnyítik az előkészületeinket akár házat vagy irodát, akár várost vagy országot tervezünk váltani. Emellett még a telefonos egyeztetés előtt informálódhatunk arról is, hogy mi jellemző az egyes szolgáltatás típusra, milyen szakaszok vezetnek az áru átvételétől egészen a kézbesítési célhoz való megérkezésig.

A költözetés 21. századi művészete – Tuti Teher Sped Kft. - Hasonló oldalak

  1. A lakberendezés művészete – Flat Art Ki ne vágyna impozánsan berendezett, gyönyörű otthonra, amin minden betérő vendég elcsodálkozik, és kérdezik a receptet a tökéletes lakásra? Mindenki....

Régió: Budapest